2012. május 7., hétfő

Csillagvarázs Palkonyán
május 5., szombat


Napsütéses reggelre ébredtünk. Jóleső izgalommal indultunk Palkonyára, hogy közösen varrjuk össze a csillagokat.  
Megérkeztünk ebbe a varázskertbe, ahol már vártak bennünket a szépen előkészített termekkel és jókedvvel:) Elsőként érkezett Dorka Palkonyáról és Ibolya Pécsről, akikkel azonnal elkezdtük berendezni a rögtönzött kiállítást. Rövidesen megérkeztek Villányból a varrószakkörös kislányok, akik pici nézelődés után szorgalmasan és lelkesen segítettek nekünk feltenni a munkákat. Oly ügyesen készítették a kompozíciókat:)
Vidáman jött Vali, Tündi,Klári, Katika szintén Villányból és az addig is jó hangulat egyre fokozódott. Folyamatosan érkeztek a lányok, amire a hangos üdvözlés és örömködés hívta fel a figyelmet.
Délre az asztalok roskadásig teltek a finomságokkal, amit az érkezők hoztak magukkal. A találkozás és beszélgetés örömeit fokozva, meg is kóstoltuk a magunk készített ínyencségeket. Összesen 27-en jöttünk össze és legalább 10 gyerekkel foglalkozott Katika. Meséltem a kezdetekről és az indulásról, majd Mara megmutatta a beérkezett csillagokból összeállított tervét. Beszélt a eredeti koncepció miértjéről, a kép belső rendszeréről,  a csillagok jelentéséről, a kép és a közös munka üzenetéről.
Ezek után, már alig vártuk, hogy a sok blokkot sorrendbe tegyük. Vidáman keresgéltük, és tettük a helyére a csillagokat.




Gyorsan megtaláltuk mindegyik helyét, amit tapssal ünnepeltünk meg. Beszámoztuk, elosztottuk egymás között és elkezdődött a varrás.

Sokan kiültek az udvarban elhelyezett padokra, a leterített
takarókra, és vidáman beszélgettek és közben varrogattak:)

Nórit, Palkonya polgármesterét és lányait Hannaht és Dorkát is megtanította Anikó a tűzés rejtelmeire.
Míg mi szorgalmasan dolgoztunk,volt aki kirándult a  faluban. Ide is elvándorolt, ahol ez a meseszép kilátás tárul elénk.
a falu felett
a falu alatt

Estére a kép felét össze is varrtuk. A másik felét a következő szombaton ugyanitt, másokat is bevonva, folytatjuk.



Mariann és Mara


Nincsenek megjegyzések: