2012. augusztus 6., hétfő

Nagynyárádi tábor

2. nap

A  ünneplés után szétszóródtunk, csak mi táborlakók maradtunk Nagynyárádon. Szállásunkra visszaérve kisorsoltuk az előre elkészített anyagcsomagokat. Könyvborító készítését terveztük, amit meglepetésnek szántunk, nehogy egy picit is unatkozzanak a lányok. Kézzel festett virágokkal díszített volt a textil. Kíváncsian vártuk, kihez milyen színű virág kerül. Miután mindenki megismerkedett a sajátjával, azonnal varrni kezdtünk. Kézzel tűztünk és ez éppen jó volt a beszélgetés mellé. Állandó varrnivaló az mindig kell, hogy legyen a foltvarró táborban!

könyvborító kézi tűzése

 Reggel, mire felébredtem, már kávé illat fogadott és varrtak a lányok, mint az angyalok, pedig nem keltem későn, szerintem.




Megérkezett Katika, Panni, Erzsi Villányból és Marika Mohácsról.  Vidám üdvözlés fogadta a lányokat, akik kíváncsian nézték, hogy mit varrnak a táborozók.


Ezután  indultunk a gyönyörűen felújított épületbe, ahol Vidovszky Sára  az Atharasii rejtelmeibe vezetett bennünket.






 A kezdéskor még sokan voltunk az asztal körül, de a hely szelleme különböző helyre vonzotta  a lányokat. Egész nap keresgéltem őket. Valamelyikük mindig hiányzott, viszont mindig megmondta valaki, hogy hol van. Én persze el is hittem. Végül is mindig előkerültek előbb utóbb.

Majd az utolsó nap kiderül, hova és miért tűntek el folyton.




 Délutánra sorakoztak a kis blokkok.





 Közben elkészültek a könyborítók is!
Mindenki szorgoskodott, hogy kész legyen.

Ildikó, Anna és Ildi könyvborítója  elkészült.

Anna könyborítója


Ildi könyvborítója

Sári könyvborítója
Ildikó a könyborítójával
Az én könyvborítóm kékfestőből készült. (Mariann)

A nap végére örültünk a tanultaknak!

Vacsora után sétára indultunk Nagynyárád utcáin az elmaradhatatlan jó kedvvel!

Köszönjük a képeket!
Mariann és Mara

2 megjegyzés:

Luca írta...

Nagyon klassz lehetett a tábor. Gyönyörű dolgokat csináltatok. És micsoda szépséges a felújitott ház...

Unknown írta...

Köszönjük!
A ház lélegzetelállító, és nagyon megnyugtató ebben a faluban és házban lenni. Mariann